Umberto Eco keményen támadja a közösségi hálózatokat: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

A magyar kultúra napja alkalmából az egyetemes magyar szellemi élet két méltatlanul mellőzött alakját hívta elő a feledés homályából Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kulturális központja irodájának vezetője. A Dóczyné Berde Amál festőművész, művészeti és néprajzi író, valamint Berde Mária költő, író, műfordító életútját bemutató kiállítás hétfőn nyílt meg a Székely Nemzeti Múzeumban.

 

A kurátor szerepét betöltő Szebeni Zsuzsa által összeállított, önvallomásokat, fényképeket és róluk megfogalmazott véleményeket bemutató pannók böngészése közben örömmel fedeztük fel, hogy a testvérpárnak háromszéki kötődése is volt: édesapjuk, Berde Sándor lelkipásztor, majd nagyenyedi teológiai tanár ugyanis Fotoson látta meg a napvilágot.

Berde Mária (1889–1949) lelki gyökereivel Nagyenyedhez, édesanyja szülővárosához kötődött, a város ugyanakkor édesapja diákéveinek a színhelye is volt, ahová tanári kinevezése után (1890) a családjával együtt visszakerült. A családfő korai, 1894-ben bekövetkezett halála után fiútestvéreivel együtt a Bethlen Gábor által alapított kollégium fogadta védőszárnyai alá. Már fiatalkorában feltűnt verseivel, melyek közül az első még diákkorában, a Pesti Naplóban jelent meg 1906-ban. A kolozsvári egyetemen 1912-ben bölcsészdoktori, 1917-ben tanári oklevelet szerzett, majd magyar–német nyelvből és irodalomból doktorált. Nagyenyeden és Marosvásárhelyen tanított, és 1923-ban a román tanári képesítést is elnyerte. Első önálló verskötete 1912-ben, a Modern Könyvtár-sorozatban jelent meg, Az örök film című első regénye pedig 1917-ben.

Berde Amál (1886– 976) magántanulóként végezte el a tanítóképzőt Kolozsváron, majd művészeti tanulmányokat folytatott. Pesten Kernstok Károly, Nagybányán Thorma János volt a mestere. Első önálló kiállítása 1922-ben nyílt meg Kolozsváron, a következő években pedig budapesti, bukaresti, müncheni, bécsi és kolozsvári tárlatokon állították ki műveit nagy sikerrel. Néprajzi tanulmányai, illusztrációi a Keleti Újság, Pásztortűz, Cimbora, Erdélyi Helikon folyóiratokban jelentek meg.

Amint azt a szép számban egybegyűlteket köszöntő Vargha Mihály intézményvezetőtől megtudhattuk, a Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem ajándéka” című tárlat a Kolozsváron és Nagyenyeden tavaly bemutatottak bővített változata. Sepsiszentgyörgyön ugyanis kiegészült a festőnőnek a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményében található olajfestményeivel és még néhány grafikával.

Brendus Réka, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára érintettsége, vagy­is kolozsvári születése és nagyenyedi diákévei révén egészséges érzelmi töltetet hordozó szavakkal méltatta a Berde-nővérek életművét. Ugyanakkor kiemelte, ők „abban a korban is hűségesen megmaradtak a családi örökségként megélt eszmei és elvi kötelékek mellett, amikor a fejük felett határok tolódtak ide vagy oda, rendszerek váltották egymást, és nemzedékek keresték helyüket a folyamatosan változó világban.

Bedő Zoltán

 

Székely Hírmondó