A kézdivásárhelyi városnapokkal egybeesik a város történelmének egyik, máig nem tisztázott tragikus eseménye: a 95 éve történt 1916-os román betörés.

Augusztus 28-án reggel a világháború ellenére is viszonylagos békében élő kisváros megbolydult a közeledő román csapatok hírére, mert a katonaság és határőrség nélkül hagyott határmenti települések jobbára idős emberekből, gyerekekből és asszonyokból álló itthon maradt lakosságát teljesen felkészületlenül érte az Osztrák–Magyar Monarchia szövetségesének, Romániának 1916-os hadüzenet nélküli betörése.

A hat hétig tartó fosztogatás főként a székelyek életét forgatta fel, miközben jajkiáltásaik nagyon lassan jutottak el az illetékesek fülébe. Mivel a város és környéke kapkodva menekült, kevés feljegyzés maradt hátra a történtekről. Ez­idáig jórészt csak Kovács Mátyás csizmadia naplójából (2011-es Székely Kalendárium) és az 1917-es városi iktatókönyvben felvett kártérítési kérelmekből tudhatunk meg néhány részletet, de ezek értékét csak megsaccolni lehet, mert utólag „gondos” kezek kilopkodták az adatokat az iratok közül.

A város polgármesterének 1917. március elsején kelt, alispánhoz címzett levelében ez áll: „Háromszék vármegyében a legnagyobb értékű károsodást bizonyára Kézdivásárhely város szenvedte. …az ingó vagyonban oly óriási mértékű kár esett, amely sokkal nagyobb, mintha egész faházas utcák leégtek volna. Tűzkár csak két esetben volt, ellenben elpusztult az összes marha és lóállománynak a több mit 90 %-a, a termésnek számottevő hányada, a dús kereskedői és ipari árukészletnek 80%-a, a házi berendezéseknek, élelmiszernek, ruhaneműnek 70%-a. Ha – nem alamizsnát, de – teljes kártérítést nem kap a lakosság, 30 évig nem fogja e pusztulást kiújulni.”

Az anyagi kárnál tragikusabbak az 1916. október 10-ei éjszaka eseményei, amikor a magyar hadsereg nyomására visszavonulni kényszerülő katonaság elindított Răducăneni felé 104 túszt, jobbára idős polgárt, akik közül csak 39-en tértek haza. Legyen ez az írás főhajtás az emlékük előtt.

Forrás: hirmondo.ro